INTIMITÁS – Hogyan kezdjünk hozzá

Néhány nappal ezelőtt feltettem pár kérdést a zárt facebook csoportomban arról, hogy kivel kell elsőként intim kapcsolatba kerülnünk ahhoz, hogy valaki mással is sikerüljön.

Nagyon sok reakció érkezett, az egyik leggyakrabban előforduló válasz az volt, hogy önmagunkkal, a másik pedig az, hogy a szülővel/édesanyával. Utóbbi esetében nyilván az időrendiség tekintetében való első helyről van szó. Mindkettő igaz!

Intimitás önmagunkkal

Az intimitás alfája és omegája az, hogy mindenek előtt önmagammal vagyok intim kapcsolatban. Nagyon szeretem az Access Consciousness az “Intimitás öt eleme” megközelítését, mert számomra jól érzékelteti, hogy mi is kell ahhoz, hogy intim kapcsolatba kerüljek önmagammal (csak a felsorolás szintjén használom az Access-t, a definíciók tekintetében már nem): 

  1. Tisztelet: tudom, ismerem, tartom a saját határaimat és ezt másoktól is elvárom; 
  2. Bizalom: bíznom kell az életemben, a világban és magamban. Tudom, minden az én fejlődésemet szolgálja még akkor is, ha épp nem “simogat”; 
  3. Megengedés: azt jelenti, elfogadom magamat egyszerűen olyannak, amilyen. Nem ítélkezem magamon akkor sem, ha épp a sötét oldalammal kerültem szembe. Attól még, hogy elismerem azt, hogy a “rossz” tulajdonságaim ugyanolyan érvényes részeim, mint a „jók”, még nem kell “rosszul” viselkednem – minden helyzetben én döntök, hogy miképp gondolkodok, érzek, cselekszem; 
  4. Sebezhetőség: Senki sem tökéletes. Ahhoz, hogy őszinték legyünk magunkkal, el kell fogadnunk a “hibáinkat” (lsd. előző pont). Sokszor még saját magunkat is bántjuk bizonyos dolgaink miatt. Ezzel sérül az önszeretetünk. A szeretet legalább önmagunk irányába legyen feltétel nélküli. Ez nem azt jelenti, hogy azt gondolom magamról, hogy tökéletes vagyok. Csupán azt, hogy ilyen vagyok most ebben a pillanatban. Vannak hibáim, amiket a fejlődésem során kijavítok, de szerethető vagyok! 
  5. Hála: Mindig meg kell állni egy pillanatra és és elismerni a sikereinket. Hálát adni magunknak és a segítő körülményeknek. Ez nagyon fontos! Enélkül hajlamos az ember elsiklani a jó dologok felett, miközben a rosszaknak mindig jelentőséget tulajdonít! 

Hogyan befolyásolja intimitásunkat a szüleinkkel való kapcsolatunk?

Születésünk pillanatában az önmagunkkal való intim kapcsolat még tiszta és sértetlen. Utána azonban elkezdük tanulni a környezetünktől. Abból tanulunk, ahogy bánnak velül, amit mondanak nekünk és ahogy viselkednek egymással. Ezzel a tanulási folyamattal megnyílik a tudatos és tudattalan minták elsajátításának kapui. A legelső visszaigazolásokat és mintákat az édesanyánktól és édesapánktól kapjuk. Személyiségünk alapja 3 éves korunkra alakul ki, addig mint a szivacs, szívjuk magunkba azokat a mintákat, amikből az alap felépül, így nem csoda, hogy azok befolyásolják leginkább, akikkel a legtöbb időt töltjük és akikkel a legszorosabb a kapcsolatunk.  

Csak akkor tudunk mással intim kapcsolatba kerülni, ha önmagunkkal rendben vagyunk a fentebb felsorolt öt elem tekintetében. Nyilván a másokkal való intim kapcsolatunk azon is múlik, hogy a másik fél hogy viszonyul önmagához. Megváltoztatni nem tudunk senkit, de változásra inspirálni igen. Inspirálni tudunk beszélgetésen keresztül, de még hatékonyabban a saját jóllétünkkel.  

Ha szeretnél jól lenni, de egyedül nem megy, segítségedre lehet az intimitás és párkapcsolati coaching, melyről bővebb tájékoztatást itt találsz: Párkapcsolati és intimitás coaching | Balance in You (balance-in-you.hu)

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük